Cold-blooded

Idegen vagyok egy masik orszagban, otthon hagytam minden kapcsolatomat. Menekülni akartam elölük ha öszinte vagyok magamhoz, de ez nem oldott meg semmit. Itt a nyugalmam megvan, hogy mindent vegiggondoljak, es ha hazamegyek, akkor megprobaljak valtoztatni. Ez a blog is ezert keszül. Vannak gondjaim a csaladommal, meg a baratnömmel is. A csaladommal nem is nagyon nevezhetö kapcslatnak ami köztünk van. Egyszerüen nagyon masnak erzem magam, es emiatt nem tudok valahogy termeszetesen viselkedni. Szeretem öket, de ezt nem erzem, hanem tudom, valahogy a szeretet tul melyen rejtözik bennem ahhoz hogy ezt csak ugy erezni tudjam. Valami rossznak kell törtennie ahhoz hogy felszinre kerüljön, de akkor mar sokszor kesö. A baratnöm (tovabbiakban H+) hiv sokszor halverünek. Igaza van, mert egyszerüen nincsenek latvanyos erzelmi reakcioim. Minden valahogy a felszin alatt rejtve jatszodik le. Ha megbantanak, nem sirok. Nem tudok olyan dühös lenni, hogy kiabaljak. A külvilag fele nagyon jol tudom leplezni az erzeseim, egyedül H+ ismer annyira, hogy tudja, mit erzek. Es nem direkt leplezem, ez egyszerüen igy alakult, gondolom egy pszihologus vegig tudna vezetni a gyermekkortol. Szeretnek valtozni, es ugy erzem lassan megy is, de neha visszaesem. Neha ugy erzem magam, mint Julien Sorel, aki igaz, hogy celtudatosan alakit szerepet, en viszont nem, egyszerüen automatikusan müködöm igy. Mindenkivel kedves vagyok, igyekszem senkit sem megbantani. H+ egyszer jol mondta, azt mondta többet törödöm masok erzeseivel, mint magammal, es hogy szarjak le mindenki mast. Lehet, hogy azert törödöm sokat masok erzeseivel, meg hogy ne bantsam meg öket, mert nekem nincsenek erzeseim. Felek, hogy igaza van.